2009. december 23., szerda

Fehér belső - White interior

Elő hát a festékszóróval, és fújjuk fehérre a belső teret, mint tette ezt az amerikai hadsereg általában a járművek belsejével. Előtte Tamiya szürke alapozó, egyrészt mert sok a réz, és tapadjon az a festék, másrészt hogy egyenletes legyen a fehér, harmadrészt a sötétzöld alapon alig akart fedni a nyavajás festék a próba során. Első körben Vallejo Model Air volt a próbálkozás tárgya, ez azonban elég hamar elvérzett, úgyhogy végül a Gunze fehér festékével oldottam meg a problémát. Miután a fehér festékkel elégedett voltam, következett a koszolás. Dzsungelben harcoló járműről beszélünk, nem túl öreg (max egy éves) példányról, úgyhogy nem akartam túlzásba vinni az elhasználtságot, lepattogzás minimális, inkább kosz (por, vagy esetleg sár?). Beragasztottam a helyére a mű-lőszereket és a lőszertárolók fedelét is. Gyártottam még egy kis kiegészítőt is, inkább csak kísérletképpen, hogy mit lehet kihozni az itthoni nyomtatóból. Hát egészen meglepődtem, viszonylag pofás (bár még mindig a valóságosnál nagyobb) K típusú ellátmányos kartont sikerült összehozni. Megy is a tankba bele, jól.
A tank lassan kész, bár az eredeti tervet, hogy még idén befejezzem, azt hiszem, felejthetem. A lánctalp önmagában egy hetet el fog vinni, az biztos, ugyanis szemenkénti (a gyári vinil nem tetszik, bár részletes, de a hátsó futómű megberhelése miatt félek, hogy nem bírná a vinil összeragasztásakor keletkező feszültséget). Az viszont már biztosnak tekinthető, hogy ha idén nem is, de Norbert megérkezése előtt készen leszek vele. Március végétől új idők kezdődnek, ami gyaníthatóan makettezési szokásaimat és szabadidőmet is gyökeresen át fogja alakítani. De erről majd akkor, ha eljött az ideje :)
A fentebb vázolt makettezési tevékenységről készült fotók pedig alant:

Let's spray white. Well, I'm quite lazy so just in few words I try to summarize the Hungarian text above. After painting the white interior, I weathered it with light brown filter, some Mig-pigments (various colors) and burnt sienna pinwash. Made the MG ammo boxes and some home-made rations box as I try to finish the interior to look quite "busy". I plan to start the tracks this week though I still don't know the answer to the question: "When?" :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése