2010. február 23., kedd

Numbers and mistakes

Festés vége felé közelít a projekt, már ami az alapokat illeti, az elő-koszolás még fújással fog járni. Most viszont sikerült elfogadható (sajnos nem tökéletes...) szinten felfújni a jelöléseket, a jobb oldal kicsit gyengébben sikerült, a stencilt ugyanis nem sikerült teljesen jól rögzíteni a felülethez. Nagy stencil - kis felület, sajnos nem lett igazán szép kontúros a széle, még szerencse, hogy az olive drab és a kék fajinul üti egymást. Tudtak ezek az amerikaiak, messziről nem látható regszámot festeni. A bal oldal jobban sikerült, ott viszont a kék festés maszkolásán keletkezett egy rés, amit nem vettem észre, így aztán sikerült szép kékre festeni a bal oldali hátsó tárolódobozt... na sebaj, majd korrigálom a következő festési etapban. A hátsó részen található C41 is elcsúszott kissé, a C-nek középen kellett volna lenni a két szám között. A sárga háromszögben vörös négyzet jelet kézzel festettem, addigra már elegem lett a maszkolgatásból és nem 100%-os végeredményből. Az összhatás egyébként nekem tetszik, bár kicsit bosszantanak ezek az apróságok...

Well, the painting process continued - I used Lion Roar mask set as seen below:



Unfortunately the quite big mask did not lay well on the quite small flat surface and the right side is not really OK - the contours are not as sharp as they should be. The left side is much better but there I found a big hole on the surface masking and the stowage bin has been painted blue unintentionally. Will be corrected during the next painting session. The turret numbers are dry transfers from Mig Productions. The C41 is not centered well but there was hardly any place to put the mask. On the left side the yellow triangle with red square was painted by hand - when I started it, I was fed up with masking everything with low success efficiency :)
Overall I'm pleased with the result but also a bit annoyed because of these silly mistakes. But don't leave the hope. The weathering covers all :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése